Végre kialakult a Pest megye első és másodosztály létszáma

Sok változás mindenhol.
 
 

Végre kialakult a Pest megye első és másodosztály létszáma

Sok változás mindenhol.
 
 
 
 
 

Végre kialakult a Pest megye első és másodosztály létszáma

Sok változás mindenhol.

Gyorsan szeretnél értesülni a focivilág híreiről? Csatlakozz hozzánk facebookon! Klikk.

Az elmúlt szezon kiírása és eredményei alapján az I. osztályból feljutott a Vecsés, illetve kiesett a Halásztelek és a Pilisszentiván. Helyükre felkerültek a másodosztály bajnokai, így a Szentendre, a FÉMALK-Dunavarsány és a Sülysáp – s ezúttal mindhárom bajnok vállalta a szereplést. Igen ám, de kiesett ide az NB III-ból a Dabas-Gyón és a Diósd FC Kft. Utóbbi azonban egyáltalán nem jelentkezett, helyette azonban csak a „megye-egyre” adta be nevezését az NB III, Közép-csoportjának bronzérmese, a Szigetszentmiklós. Mindezek pedig azt jelentették volna, hogy – a szabályok értelmében – a Százhalombattának és még a Nagykőrösnek is búcsút kell intenie a Pest megyei élvonalnak. De csak volna... Történt ugyanis, hogy először a Kisnémedi módosította I. osztályú nevezését II. vonalbelire (igaz, amatőr licencengedély hiányában eleve kétségessé vált az első osztályban való indulása), majd – kissé váratlanul – a Tura mondta vissza felnőtt csapata valamennyi nevezését. Így pedig a ’Kőrös és a ’Batta is megmenekült. A turaiak nem várt és rendkívül sajnálatos története következtében az egyébként július végére tervezett Pest Megyei Szuperkupa-döntőt nem rendezi meg igazgatóságunk; játék nélkül kerül majd a Vecsés birtokába a vándorserleg, amely a szuperkupa 2005-ben kezdődő története során már a 12. alkalommal talál gazdára.

Az SZTK Futball Kft. életében nem mindennapi történések zajlottak a közelmúltban: a klub a 2015/2016-os versenyévben még az NB II-ben szerepelt, és 2016/2017-ben sokáig harcolt az NB III-ból való feljutásért, végül a szezon végén bronzérmet szerzett. Ezt követően június 26-án – nem várt fordulatként – az MLSZ versenybizottsága elutasította a sportszervezet NB III-as nevezését, majd a klub határidőben, az induláshoz szükséges nevezési feltételeknek eleget téve leadta dokumentációját a Pest megyei I. osztályú felnőtt bajnokságra. Tekintettel arra, hogy a sportvállalkozás életében jelentős változások – NB II helyett végül csak a negyedik vonalban indította felnőtt csapatát; komoly infrastrukturális beruházást bonyolít utánpótlása körülményeinek javítása érdekében – mentek/mennek végbe, az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága a hatályos Amatőr Licenc Szabályzat 10. § (1) a) pontja alapján vizsgálatot indított a szervezet amatőr licence érvényességét illetően. A vizsgálat a klub megyei I. osztályú nevezésének elfogadására nincs befolyással, hiszen a nevezési feltételeknek az SZTK Futball Kft. eleget tett.

A II. osztály mezőnyének kialakulása sem volt teljesen papírforma szerinti. A kiírás és az eredmények alapján feljutott a fentebb már említett három bajnok, míg kiesett mindhárom csoport utolsó két helyezettje, azaz Északról a Leányfalu és a Vácduka, Délről a Táborfalva és a Gyáli BKSE, míg Keletről a csoport két korábbi visszalépője, az Ecser és a SURBER. Ez összesen kilenc csapat. Helyükre a két I. osztályú kieső mellett a „megye-három” hét bajnoka – jött volna... Az Erdőkertes, a PILE-Szántó, a Pilis II., a Diósdi TC, a GEAC és a Tápiószőlős nevezett is, azonban a Püspökhatvan csak a III. osztályra. Akárcsak az a Zsámbok, amelyik a pályán egyébként kivívta a bennmaradást. Az így kialakult két üres hely egyikét a visszább lépő Kisnémedi töltötte be, míg a másikat – a fellebbviteli bizottság feltöltésről való határozata alapján eljárva – a versenybizottság. A hatályos Labdarúgás Versenyszabályzat /19. § (1)c) bekezdés A2. pont 1) alpontja/ értelmében elsőnek azt a százalékosan legjobb megyei III. osztályú, 2. helyen végzett sportszervezetet kellett felkérni, amely megfelelt a feltöltendő bajnoki osztály követelményeinek (up.-csapatszám stb.). Ez a gárda pedig a Monor II. volt, mely élt is a kínálkozó eséllyel. (Csak a rend kedvéért a III. osztály 2. helyezettjeinek sorrendje: 1. Göd II. 86,11% – de elsőszámú csapata miatt nem mehetett feljebb; 2. Monor II. 83,33%; 3. Kistarcsa 80,77%; 4. Kiskunlacháza 72,22%; 5. Csővár 71,21%; 6. Perbál 68,33%; 7. Abony 64,81%.)

Megyei elsőosztály

Dabas-Gyón, Dabas II, Dunavarsány, Gödöllő, Maglód, Nagykáta, Nagykőrös, Pilis, Sülysáp, Százhalombatta, Szentendre, Szigetszentmiklós, Taksony, Tápiószecső, Tököl, Biatorbágy.

Megyei másodosztály, Észak

Budakalász, Csömör, Erdőkertes, Kismaros, Göd, GEAC, Kisnémedi, Mogyoród, Szántó, Piliscsaba, Pilisszentiván, Pomáz, Vác-Deákvár, Veresegyház, Verőce, Dunakeszi.

Megyei másodosztály, Dél

Alsónémedi, Bugyi, Diósd, Dömsöd, Felsőpakony, Halásztelek, Ócsa, Örkény, Pereg, Ráckeve, Taksony II, Tököl II, Törökbálint, Újhartyán, Újlengyel, Üllő.

Megyei másodosztály, Kelet

Aranyszarvas, Aszód, Bag, Hévízgyörk, Isaszeg, Iklad, Monor II, Pécel, Péteri, Pilis II, Tápiószele, Tápiószőlős, Törtel, Gyömrő, Úri, Valkó.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz facebook oldalunkhoz ezen a linken!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.