Pénteken rajtol az NB III-as bajnokság

Sok fővárosi és Pest megyei alakulattal a mezőnyben.
 
 

Pénteken rajtol az NB III-as bajnokság

Sok fővárosi és Pest megyei alakulattal a mezőnyben.
 
 
 
 
 

Pénteken rajtol az NB III-as bajnokság

Sok fővárosi és Pest megyei alakulattal a mezőnyben.

Már pénteken kezdetét veszi a harmadosztályú küzdelem a három csoportban. A Nyugati-csoport első játéknapján a feljutásra pályázó Kaposvár fogadja a fővárosi BKV Előre együttesét. Szombaton aztán beindul a nagyüzem: az Andráshida a Veszprém ellen csatázik, majd egy igazi kuriózumot is láthatnak a kilátogatók. Igazi csepeli rangadó már régen volt, most viszont rögtön azzal kezdődik a bajnokság, hiszen a Csepel és a frissen feljutott THSE-Szabadkikötő csatázik. A III. Kerületbe látogat a Dunaharaszti, a Csorna pedig Ajkára. A Pénzügyőr az újonc Pápa ellen kezdi a bajnokságot, majd egy megyei rangadót is rendeznek: a visszalépéseknek köszönhetően bennmaradt Videoton II. a Puskás Akadémia II. ellen startol. A Gyirmót második csapata pedig a tavaly ezüstérmes Érd ellen kezdi meg a szezont.

A Közép-csoportban is lesznek jó meccsek. Rögtön két újonc csatájával veszi kezdetét az évad, a Vecsés Makóra látogat, mindkét csapat bajnoki címet ünnepelt a mögöttünk tudott bajnokságban. A Rákosmente KSK a Szentlőrincet fogadja, a szintén újonc Tiszakécske pedig a szekszárdiakat látja vendégül. A Kozármisleny és az Iváncsa között két osztálynyi különbség is volt az előző szezonban, azonban az Iváncsa feljutott a megyéből, a Kozármisleny pedig kiesett az NB II.-ből, így egymás ellen rajtolnak. A szintén kieső SZEOL a bajnoki címre, és a másodosztályú tagságra pályázó Pécs ellen próbálkozhat, a Mórhalom pedig a Paks II. ellen szeretné megszerezni első győzelmét. A jól erősítő FC Dabas már egyedül képviseli a várost a Dabas-Gyón kiesése miatt.

A Keleti-csoportban is lesz olyan párharc, mint középen, azaz az NB II.-ből kieső Cigánd a megyei bajnok Füzesgyarmat ellen fog futballozni. A Tiszaújváros rajtját a Putnok próbálja elrontani, a Balassagyarmatét pedig a Nyírbátor. A tavaly jól szereplő Monor Salgótarjánba utazik, nem lesz kis túra. A Gyöngyös a szintén sikeres Jászberény ellen veszi fel a kesztyűt, míg a totál újonc Debreceni EAC a Tállya KSE ellen mutatkozik be a harmadosztályban. A Tiszafüred újoncként az MTK második csapata ellen szeretne pontot szerezni. Az ESMTK a DVTK II.-vel méri majd össze tudását vásárnap, a diósgyőrieknek sokat kell utazniuk ellenfelükhöz.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.